Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gsldlfaknvgvglnaméhgreé Mii??

2013.05.22. 18:16  stewie1239

Na.
Jót szusszantam! Június végéig visszatérek teljes erőmmel!
(Ha valakit érdekel földrajz közép 68% lett. Nem tudom vannak-e sorstársaim, akik néhány ponttal maradtak le az 5-ösről. Ha igen nekik sok sikert a szóbelire, érjünk el minél több pontot, úgyse a jegy számít ha felvételinél nézik a földrajzot! :) )
Ez a rész azoknak szól, akik jelentkeztek, vagy most fognak jelentkezni a steam-es közös játékokra! Akik nem érintettek tekerhetnek a képregényre.
Szóval. Érdeklődés hiányában lehet hogy lefújnám a dolgot, kivéve, ha most itt még jelentkeznek páran. Ettől eltekintve lehet hogy a későbbiekben (higgyétek el, nyáron nagyon tudok unatkozni) még meg össze fogom hozni a dolgot ezzel a pár emberrel is. A legnagyobb probléma az, hogy a steam csoporton nem lehet (vagy legalábbis én nem tudok) közösen mindenkinek kiküldeni egy levelet, hogy "Hé, szia! Hogy vagy? Látom csatlakoztál a C&H csapathoz itt steam-en. Bizonyára szereted a képregényeket, és a mi fordításainkat. Most egy új formában, de továbbra is a Ti szórakoztatásotok a cél. Közösen összeülnénk páran és játszanánk egy jót valamikor. Kérlek válaszolj erre a levélre, ha az alábbi játékok közül neked megvan bármelyik, játszol is vele és szívesen aprítanál 1-2 órát codban vagy csében a többi olvasóval és a fordítókkal, köztük Isty, PCVeterán vagy Stewie. A játékok, amikkel "nevezni" lehet: Call of Duty: MW3 és BO2, CS:S, Left 4 Dead 1 és 2. A nevezést követően kapni fogsz egy ismerős felkérést Tőlünk, és majd ha mindenkit felvettünk, kiírunk pár időpontot, amikor össze tudunk ülni, egy kis csihi-puhira. Ne habozz, jelentkezz! Üdvözlettel C&H Magyarul csapat" (Isty, ha közben tudnál ilyen levelet küldeni az összes embernek a steam-csoportban, akkor meg is van írva :D) És igen jól olvastátok, nem akarok mindenkivel egyenként egyeztetni, hogy neki ez nem jó, mert balettórája, vagy akkor pont nem ér rá, mert féllábon kell egyensúlyoznia egy zongorát a bal szemöldökén, stb... Úgyhogy, (mégha nem is most csináljuk meg ezt az egészet, hanem nyáron) előre kiírt időpontokban lehet majd jönni játszani. További információ később..

Na, most már mindenkinek elege van belőlem gondolom :D
Tessék egy képregény, hogy mindenkit kiengeszteljek. 
1611.png

Címkék: fordítás magyar gyerek képregény szex kutya orvos basz jézus bazmeg macska ide fuck and halott dubstep hun magyarul steam bazdmeg írok mindent meghal ch happiness cyanide c&h baszod cyanideandhappiness UMGHURCH

A bejegyzés trackback címe:

https://cyanideandhappiness.blog.hu/api/trackback/id/tr165313251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemértekhozzá(m) 2013.05.22. 19:58:00

uhh ne haragudj de 68%? nem volt atlaszod vagy mi?

stewie1239 2013.05.23. 16:00:03

@nemértekhozzá(m): de volt, csak szerintem az idei írásbeli elég köcsögre sikeredett. Nemtudom megírtad, de az a románia/szolvákia/ausztria feladat elég szemét volt. Így is második legjobb lettem az osztályból (azok közül akik előrehozottat tettek.)
Szerintem nem olyan rossz, ahhoz képest, hogy kb 1 héttel előtte kezdtem el rendesen tanulni. Plusz úgy sem kell nekem semmire a földrajz. Csak a választott tantárgyam így ki van lőve.
A legrosszabb, hogy nem volt benne számolási feladat. Ott szerezhettem volna még pontokat... Még így is lehet 118 pontos az érettségim, feltéve ha perfect szóbelit csinálok :D

süti beállítások módosítása